A kínai festő mindig fejből dolgozik. Nincs előtte modell, még vázlat is csak kivételesen. Ezért van az, hogy  műterme üres, szellemi elmélyülésre alkalmas dolgozószoba. Természetesen hosszadalmas és igen sokszor ismételt gyakorlás előzi meg minden egyes kép megfestését. De a gyakorlás is fejből festett képek sorából áll. Természeti stúdiumot a kínai festő a hagyomány szerint nem végez; intenzív megfigyelést annál többet.Ahogy Szu Tung-po írja:

(Tegyük hozzá Mi Fu feljegyzését, aki egy beszélgetésükre visszaemlékezve írja: ’Szu Si (Tung-po) egyetlen ecsetvonással festette a bambuszt tövétől a csúcsáig. Megkérdeztem tőle, miért nem szakaszosan (bütyöktől bütyökig) haladva festi. Azt felelte: »Hiszen a bambusz sem növekedik soha szakaszosan!« Kitűnő fogalmait Ven Jü-ko nézeteire alapozta…’)

A festészetben megjelenése korszakos jelentőségű: a bambusz önálló témává válása az írástudó piktúra egyik fő ágának, az ún. irodalmár festészetnek (ven-zsen hua) a kezdetét jelenti. Korábbi, elszigetelt kísérletek után Szu Tung-po (1036-1101), a Szung-kor legnagyobb költője, egy személyben jeles festő is, teszi kedvenc témájává s mintegy az írástudó ecsettechnikájának próbájává a bambuszt: szárának ízületei és leveleinek változatos formái hálás lehetőségeket adnak a tus és ecset számára a kalligrafikus erények gyakorlására.

A bambuszt mindig monokróm tussal festik; hol csak egy levélcsomó, hol pár szál teljes növény, hol egész liget a kép tárgya – s igen gyakran párosítva sziklával vagy együttesen az említett két másik jó baráttal. De egy másik csoportosításban is főszerepet játszik a bambusz: a „Négy Nemesúr” (sze csün ce) kifejezés három másik szereplője három virág: szilvavirág, orchidea és krizantémum (csu, mej, lan, csü).

A kínai festőtankönyvek (pld. "Mustármag Kert") segitendő a kezdő festőket, a különféle bambuszlevél-alakzatokna olyan beszédes neveket adtak, mint a "bánatos fecskefark", vagy a "riadt varjú".

Forrás: Miklós Pál. A SÁRKÁNY SZEME – Bevezetés a kínai piktúra ikonográfiájába